Jkult,  Mondo-cikkek

Uralkodóváltás Japánban – A császár lemondása, és ami mögötte van

Japán jelenlegi császára egy évvel ezelőtt, 2016. augusztus 8-án videoüzenetet intézett a nép felé. A felvételen japános módon egyszer sem mondta ki konkrétan a „lemondás” szót, mégis mindenki számára egyértelmű volt: az uralkodó, idős korára való tekintettel, azt szeretné, ha átadhatná a trónt örökösének.

Alkotmányos aggályok, bonyolult eljárás

A császár kívánsága váratlanul érte a japán népet és a japán kormányt egyaránt. Más uralkodócsaládokban, gondoljunk csak akár a dán, akár a belga királyi házra, nem szokatlan, hogy a regnáló uralkodó még életében lemond, s címét az örökösére hagyja. A modern Japánban azonban erre még nem volt példa. Olyannyira nem, hogy a jelenleg hatályos törvények szót sem ejtenek a császár lemondásáról. Az alkotmányban csupán annyi szerepel, hogy a császári cím örökletes, az öröklődés szabályai pedig az országgyűlés által elfogadott császári udvari törvényben vannak lefektetve. Ám ebben a törvényben is csak annyi áll: „A császár halála esetén örököse azonnal megszerzi a császári címet.” Lemondásról szó sincs.

A japán kormány számára fejtörést okozott az előállt helyzet. A konzervatív Abe-kormány nem szerette volna, ha a jövőben lehetőség nyílik arra, hogy a császárok kényük-kedvük szerint lemondhassanak, vagy akár politikai célból lemondathassák őket. A japán közvélemény többsége viszont a császár mellett állt ki: egy felmérés szerint a japán lakosság 85%-a úgy vélte, tiszteletben kell tartani az uralkodó kívánságát, és engedni kell neki, hogy hátralévő életét nyugalomban tölthesse. Így hát a kormány felállított egy szakértőkből, jogászokból álló stábot, melynek feladata az volt, hogy megvizsgálja, hogyan lehetne megoldani a császár lemondását úgy, hogy mindenki jól járjon.

A lemondás ügye azonban számos problémát vetett fel. Először is felmerült az alkotmányellenesség vádja. A japán alkotmány ugyanis világosan kimondja, hogy a császár az állam és a japán nép egységének szimbóluma, a politikába pedig beleszólása nem lehet. (Tehát uralkodik, de nem kormányoz.) Ha viszont a császár kifejezi, hogy le szeretne mondani, s ezzel kötelezettséget ró a kormány számára egy törvény megalkotására vagy módosítására, akkor közvetett módon ugyan, de beleszólt a politikába – ez pedig az alkotmány megsértése. Gondot jelent továbbá az új uralkodó beiktatásához szükséges rituálék, szertartások megszervezése is. Nemcsak világi, de vallási rítusokról is beszélhetünk, hisz a japán császár a sintó vallás feje is. Ezenkívül az adminisztrációban, a közigazgatásban is megfelelő előkészítésre van szükség, hiszen új uralkodó trónra lépésekor Japánban megváltozik a korszaknév. A korszaknév (japánul gengō) egyfajta sajátos időszámítás, melyben az éveket a trónon lévő uralkodó trónra lépésétől számolják: így idén Heisei 29. évét írjuk. A Meiji-restauráció előtt egy császár uralkodása idején többször is változhatott a korszaknév; nem volt ritka, hogy egy nagyobb természeti katasztrófa, járvány esetén megváltoztatták a korszaknevet, hogy ezzel elűzzék a balszerencsét. A Meiji-korban azonban elfogadták az „egy császár – egy korszak” elvet, így a korszaknév csak uralkodóváltáskor változik. (A korszaknév a császár posztumusz neve is egyben, így a japánok és a japanológusok az előző császárt nem Hirohitónak, hanem Shōwa császárnak nevezik.) Az adminisztrációban, hivatalokban még ma is gyakran találkozunk olyan űrlapokkal, melyeken nem a nyugati, hanem a japán időszámítás szerint szerepel az évszám, ezért alapos előkészítésre van szükség ahhoz, hogy a lakosságra a legkevésbé legyen hatással a változás.

Az elfogadott törvény – tennōból jōkō

2017 áprilisában a szakértői csoport benyújtotta jelentését a kormánynak, majd májusban bejelentették, hogy elkészült a császár lemondását lehetővé tévő törvényjavaslat. Ezt a kormány terjesztette a parlament elé, az országgyűlés elfogadta, 2017 júniusában pedig ki is hirdették.

A kihirdetett törvény hivatalos elnevezése „a császár lemondásáról szóló császári udvari különleges törvény”. A jogszabály alapján a császár a törvény hatályba lépésének napján lemond császári címéről, örököse pedig azonnal helyébe lép. A császár, japánul a tennō címe ezután jōkō, azaz lemondott császár (l. a keretes írást), a császárné (kōgō) elnevezése pedig jōkōgō lesz. A jōkōt továbbra is megilleti az „őfelsége” (heika) tiszteleti utótag, és halálukkor a lemondott császári párt ugyanaz a temetkezési szertartás fogja megilleti, mint az éppen regnáló császárt. Fontos megjegyezni, hogy ez a törvény egyszeri hatályú, tehát a későbbi császárok nem fognak tudni erre a törvényre hivatkozva lemondani.

A koronaherceg, azaz a kōtaishi (Naruhito herceg) trónra lépését követően, mivel a koronahercegnek nincs fiúgyermeke, az örökösödési rendben öccse, Akishino herceg fogja követni őt. Ám a kōtaishi cím csak a tennō elsőszülött fiát vagy unokáját illeti meg, így Akishino címe nem kōtaishi, hanem kōshi („császári örökös”) lesz. A császár születésnapja ünnepnap Japánban – a törvény szerint ezentúl december 23-a helyett február 23-a lesz a nemzeti ünnep. A törvény hatályba lépésének, azaz a császári cím átadásának napjával kapcsolatban úgy rendelkeztek, hogy a törvény kihirdetését követő három éven belüli időpontra fogják kitűzni azt.

Hogy pontosan mikor fog megtörténni az uralkodóváltás, még nem dőlt el, de a korszaknév-váltás miatti zavarok elkerülése érdekében minden jel arra mutat, hogy a kormány a 2018-as év végére fogja időzíteni a szükséges szertartásokat. Így hát Heisei 30. évének utolsó napját követően, 2019. január elsején új korszak köszönthet majd be Japánban.

Visszavonult császárok a japán történelemben

A modern Japánban ugyan még nem volt arra példa, hogy egy császár lemondjon, ám a középkorban ez megszokott dolog volt: a császár lemondott, és visszavonult császárként, azaz jōkōként továbbra is a kezében tartotta a hatalmat. Ezt a jelenséget a visszavonult császárok másik elnevezése (in) alapján inseinek, azaz in-politikának nevezzük. Az egyik leghíresebb jōkō Shirakawa császár volt. Shirakawa 1086-ban átadta a trónját a fiatal Horikawa császárnak, ő pedig visszavonult uralkodóként a markában tartotta a valódi hatalmat. A középkor folyamán aztán voltak olyan jōkōk is, akik harcot indítottak a regnáló császár ellen, s olyanok is, akik lemondásuk után életüket a buddhizmusnak szentelték; őket hōkōknak nevezzük. (De a két dolog nem feltétlenül zárja ki egymást: az előbb említett Shirakawa császár a jōkō-lét után a „hōkōságot” is kipróbálta.) A történelemben napjainkig Kōkaku tennō volt az utolsó császár, aki lemondott, majd jōkō lett. Ő 1771-től uralkodott, majd 1817-ben mondott le, a jelenlegi császár tehát több mint 200 év után léphet újra erre az útra.

Kiotó: térjen vissza az ezeréves fővárosba a jōkō!

Amint napvilágra került a császár lemondását lehetővé tévő törvény, Kiotó városában a polgármester támogatásával kampány és aláírásgyűjtés indult abból a célból, hogy a lemondott császárt Kiotóba csábítsák. Kiotó városa 794-től 1868-ig szolgált a császár székhelyeként, de az Edo-korban a császári palotán (kinri) kívül a visszavonult császár palotája (sentō gosho) is itt volt megtalálható. A kiotóiak most több mint tízezer aláírást gyűjtöttek össze az ügyben, melyeket be is nyújtottak a kormánynak. Eközben az interneten sokan bírálják a kiotóiakat a kampány miatt, mondván: a kiotóiak nem ismerik el, hogy Japán fővárosa már nem Kiotó, hanem Tokió. Mindeközben pedig Nara, a Kiotó előtti idők császári székhelye is bejelentkezett: ők is szívesen fogadnák a visszavonult császárt. Vajon végül hol fog lakni a leendő Heisei jōkō?

A cikk eredetileg a Mondo Magazin 2017/04. számában jelent meg. Ha hivatkozni szeretnél rá, az alábbi módon tedd:
Hornos Dániel: Uralkodóváltás Japánban – A császár lemondása, és ami mögötte van, in: Mondo Magazin, 2017/04, p. 40-41.

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás