Anime,  Mondo-cikkek

Szél támad – Feltámad a Ghibli-vetítések hagyománya Magyarországon?

Miyazaki Hayao legújabb, és valószínűleg utolsó alkotása, a Szél támad tavaly meghódította a japán mozikat, majd elindult szerte a nagyvilágba, és örömmel mondhatjuk, hogy hamarosan Magyarországra is megérkezik!

Ghibli Magyarországon

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat: hazánkba kisebb-nagyobb késéssel ugyan, de viszonylag sok Ghibli-film jutott el. Legelsőként a Nauszika – A szél harcosai vágott változata mutatkozott be 1987-ben, majd pedig A vadon hercegnője következett 1999-ben a Titanic Filmfesztiválon, ez utóbbit később videokazettán is kiadták. Sajnos ezek a filmek ekkoriban még nem kerültek annyira a köztudatba, mint utódjuk, a Chihiro Szellemországban. Miyazaki Oscar-díjat is nyert műve 2003-ban debütált a magyar mozikban, itthon is nagy sikert aratva – talán sokunknak ez volt életünk egyik első animeélménye. A folytatás nem váratott sokat magára, két év múlva A vándorló palotát is bemutatták a hazai mozik, és mindkét film megjelent DVD-n is. Ezek után a 2007-es évet tekinthetjük a Ghibli magyar hódítóútja következő állomásának: ekkor mutatták be ugyanis Miyazaki korábbi alkotásait egy vetítéssorozat keretében, majd elkezdődött a filmek DVD-n történő kiadása is. Egy-két éven belül már szinte az összes Ghibli-filmet a kezünkben tarthattuk, és nagy örömünkre nemcsak Miyazaki, hanem Takahata Isao és más rendezők munkái is megjelenhettek. Időről-időre pedig még a tévé képernyőjén is összefuthattunk egy-egy Ghibli-animével.

Sajnos a gazdasági válság a magyarországi anime- és mangakiadásokra is rossz hatással volt, így hát az újabb Ghibli-filmek már nem jutottak el hazánkba. Pedig igény valószínűleg lett volna rájuk, hiszen a stúdió művei nemcsak megszállott animerajongókat tudnak a képernyő vagy a vetítővászon elé ültetni, hanem az egész család számára kellemes kikapcsolódást nyújthatnak. Most viszont felcsillant az a remény, hogy visszatérhetnek a Ghibli Stúdió filmjei kis hazánkba!

Keleti szél 

Miyazaki legújabb filmje, a Szél támad 2013 nyarán került a japán mozikba. Szinte minden rajongó tűkön ülve várta már, mivel rukkol elő a mester, hiszen ez alkalommal egy tőle kevésbé megszokott téma feldolgozását tűzte ki célul. Főhősünk, az eddigi fiatal női főszereplőkkel ellentétben, ezúttal egy repülőgépekért rajongó fiatalember, Horikoshi Jirō, akiből később a második világháború egyik legendás japán repülőjének tervezője lesz. A pacifizmusáról híres Miyazaki egy világháborús gyilkológép elkészítőjéről készít filmet? Furcsa párosításnak tűnhet, kapott is a rendező hideget-meleget, a japán politika jobb- és baloldala egyaránt kritizálta témaválasztásáért. De szó sincs itt semmiféle háborús propagandáról. Bár Miyazaki a hőn szeretett repülőgépei köré építette fel a sztorit, az mégis két fiatal életének, tragikus szerelmének, és egy álomnak, egy hivatás iránti mély elkötelezettségnek története.

Szintén különös lehet Miyazakitól, hogy 2013-as filmje, Jirō álmait leszámítva, végig a valóság mezején marad. Nem ezt szoktuk meg a mestertől, aki legutóbb még gyerekké váló halacskáról, lábakon járó palotáról vagy éppen a szellemországról készített filmeket. Egy szónak is száz a vége: egy különleges Miyazaki-művel van dolgunk. De van persze, ami nem változott. Megmaradt a csodálatos animáció, a gyönyörű tájképek, a Hisaishi Joe komponálta kellemes zene, és az a különös nyugalom, ami a legtöbb Miyazaki-filmből árad. Együtt érzünk a szereplőkkel, gondolatban támogatjuk őket, elgondolkodunk tetteiken, de nem kell izgulnunk, csak hagynunk kell, hogy minket is magával sodorjon a történet címében szereplő szél…

A Szél támad egyes kritikák szerint nem Miyazaki legjobb filmje, mások viszont épp azt mondják, hogy ez az alkotás a mester életművének csúcsa. Erről talán mindenkinek magának kell megbizonyosodnia. Egy biztos: aki kíváncsi, milyen lett a világhírű rendező legújabb filmje, vagy csak egyszerűen egy kellemes kikapcsolódást nyújtó animére vágyik, annak ott a helye június 19-étől a magyarországi vetítéseken! Hiszen Miyazaki és a Ghibli Stúdió neve mindenképpen a profizmus garanciája. Egyúttal pedig azt is megmutathatjuk, van igény animékre a magyarországi mozik kínálatában!

Szél támad
(anime, 2013)
Eredeti cím: Kaze tachinu
Rendezte: Miyazaki Hayao
Stúdió: Studio Ghibli
Hossza: 126 perc
Forgalmazza: Cirko Film
Magyarországi bemutató: 2014. június 19.

A cikk eredetileg a Mondo Magazin 2014/03. számában jelent meg. Hornos Dániel: Szél támad – Feltámad a Ghibli-vetítések hagyománya Magyarországon?, in: Mondo Magazin, 2014/03, p. 2-3.

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás