Jkult,  Mondo-cikkek

A Japánban élő pandák kalandos története

Japán pandalázban ég! A tokiói Ueno Állatkertben ugyanis idén júniusban megszületett Shan Shan, a pandabocs. A japán pandarajongók már alig várják, hogy decemberben végre élőben is megszemlélhessék az újszülött bébipandát. Ennek alkalmából cikkünkben bemutatjuk azokat az intézményeket, ahol a szigetországban pandákat tartanak, és feltárjuk a japán pandák összes rejtett titkát.

Pandadiplomácia: az uenói pandák története

Történetünk kezdete 1972-ig nyúlik vissza, amikor Tanaka Kakuei miniszterelnök Pekingbe látogatott, hogy tárgyalásokat folytasson a diplomáciai kapcsolatok ismételt felvételéről Japán és a Kínai Népköztársaság között. A tárgyalásokat siker koronázta, Kína pedig úgy, mint korábban az USA esetében, Japánnal szemben is a „pandadiplomáciát” alkalmazta: emlékül egy pandapárt ajándékozott a szigetországnak. Kan Kan és Ran Ran 1972 októberében érkezett meg a tokiói Ueno Állatkertbe. Fontos tudnunk, hogy napjainkban a világ összes állatkertje bérlet útján juthat hozzá pandákhoz, így ha egy állatkertben pandát látunk, tudhatjuk, hogy az állat hivatalosan a kínai állam tulajdona. (Ha külföldön születik egy pandabocs, miután felnő, Kínába küldik.) De az uenói pandák esetében még nem ez volt a helyzet: az állatok Kína ajándékaként a japán állam tulajdonába kerültek.

A pandapár egy csapásra az állatkert sztárjává vált. Hatalmas tömegek sorakoztak akár több mint két órán keresztül, hogy aztán fél percre megpillanthassák az állatokat. Ekkor született meg a japán nyelvben a „vendégcsalogató panda” (kyakuyose-panda 客寄せパンダ) kifejezés is.

Sajnos az évtized végén mindkét állat elpusztult, helyükre Kínából Hoan Hoan és Fei Fei érkezett. Az állatkert mindent megtett, hogy a két pandát összeszoktassa, de sajnos nem sikerült elérniük, hogy pandabocsok szülessenek. Végül az 1980-as évek végén mesterséges megtermékenyítéssel két pandabocs jött világra.

1992-ben, a japán–kínai kapcsolatok újrafelvételének huszadik évfordulóján a pekingi állatkertből megérkezett Rin Rin, cserébe pedig a négy éve született Yū Yūt Kínába küldték. A 90-es években az uenói pandák sorra elpusztultak, 2000-re pedig a hím Rin Rin egyedül maradt. Mindeközben Mexikóban három nőstény panda is „az igazira várt”, így egy megállapodás keretén belül Rin Rint háromszor is elszállították Mexikóba, ám sajnos egyik hölgy sem nyerte el a tetszését. Bár kisbocsok nem születtek, cserébe Rin Rin lett az a panda, amelyik a világon a legtöbbször „ült” repülőn. Ezután 2003-tól az egyik mexikói nőstény vendégeskedett kis ideig Japánban, de továbbra sem tudtak megbarátkozni Rin Rinnel. 2008-ban Rin Rin elpusztult, így a tokióiak panda nélkül maradtak.

Ez az állapot egészen 2011-ig tartott, amikor is megérkezett az új pandapár: Ri Ri és Shin Shin. Másfél év múlva született is természetes módon egy pandabocs, de hat naposan tüdőgyulladásban elpusztult. Nem kellett azonban még egy évet sem várni, ismét egy pandabocs sírásától volt hangos Ueno: ő Shan Shan, az állatkert új büszkesége, akinek a nevét közönségszavazás által választották ki.

A kōbei pandák meglepő és szomorú sorsa

Az Ueno Állatkerten kívül még két olyan hely van Japánban, ahol pandákat láthatunk: ezek egyike a kōbei Ōji Állatkert. Kōbéba 2000-ben, a Hanshin–Awaji földrengés után öt évvel érkezett meg Kō Kō és Tan Tan. Kis idő elteltével feltűnt a gondozóknak, hogy a hím panda, Kō Kō szokatlanul viselkedik a párzási időszakban. Egy kínai pandaspecialista megvizsgálta, és úgy ítélte meg, hogy az állatnak nem fejlődtek ki megfelelően a nemi szervei. Így hát Kō Kō visszatért Kínába, a helyére érkezett pandát pedig Második Kō Kōnak neveztek el.

2007-ben aztán meglepő hír érkezett Kínából: Első Kō Kō egészséges ikreknek adott életet. Első Kō Kō tehát valójában nőstény volt! Mindeközben Kōbéban mesterséges megtermékenyítéssel próbálkoztak, de 2007-ben a pandabocs halva született, 2008-ban pedig a következő bocs pár nappal a születése után elpusztult. Ráadásul ugyanebben az évben elpusztult Második Kō Kō is, a halálához pedig a gondozók figyelmetlensége is hozzájárult. Emiatt az állatkert nagy összegű kártérítést kellett fizessen Kínának.

Egy év múlva az állatkert kérvényezte Kínától, hogy újabb hím pandát kölcsönözhessenek. Ám a politika közbeszólt: ekkoriban ugyanis a Senkaku-szigetek körüli területvita miatt puskaporos hangulat alakult ki a két ország között. Talán ez, illetve Kō Kō halálának körülményei is közrejátszhattak abban, hogy mind a mai napig nem sikerült új párt szerezni a magányos Tan Tan mellé.

Eimei, a playboy panda és a shirahamai Adventure World              

Kevésbé ismert, ám a pandaszaporítás terén annál sikeresebb a Wakayama megyében, Shirahamában található Adventure World: a Kínán kívüli állatkertek közül ugyanis itt született a világon a legtöbb pandabocs.

Az Adventure Worldbe 1994-ben érkezett az első pandapár, Eimei (hím) és Yōhin (nőstény). Yōhin sajnos három év múlva elpusztult, a helyére pedig megérkezett Meimei, akiről Japánba érkezése után derült ki, hogy már vemhes, így 2000 szeptemberében megszületett Rauhin. És innentől kezdődik a shirahamai pandák sikertörténete: Eimei ugyanis Meimeijel, majd Meimei halála után Rauhinnal is olyan jó párost alkotott, hogy Shirahamában szinte évről évre születtek a kispandák, olykor ikrek is. Még mesterséges megtermékenyítésre sem volt szükség. A mai napig összesen 14 pandabocs született Shirahamában, mindegyiknek Eimei az apja. Eimei, a „playboy panda” világviszonylatban is egyedülálló, hiszen igen ritka, hogy fogságban tartott pandák ilyen sikeresek legyenek a szaporodás terén. Érdemes továbbá megjegyeznünk azt is, hogy Eimei a világ legidősebb „aktív” pandája: idén lett 25 éves, ami 75 esztendős emberi kornak felel meg.

A sikerhez azonban Eimeien kívül szükség volt az Adventure World dolgozóinak odaadására is. Kezdetben a shirahamai állatkert is azt a bevett szokást folytatta, hogy a pandabocsot születése után elszakították az anyjától, és a gondozók nevelték fel. Így történt ez Rauhin esetében is. Ez a gyakorlat azonban azt eredményezte, hogy az emberek által felnevelt nőstény pandák nem tapasztalták meg, milyen az édesanyjukkal együtt lenni, ezáltal nem alakult ki náluk erős anyai ösztön sem. Amikor Rauhin megszülte az első kölykét, magára hagyta, nem figyelt rá, nem akarta szoptatni sem. Ekkor léptek közbe a gondozók. Nekik hála az idő előrehaladtával Rauhin olyannyira hozzászokott az anyasághoz, hogy ikerszülés esetén mindkét bocsot gondozni tudta. Ez ritka képesség, hisz a vadon élő társaik ikerszülés esetében legtöbbször az egyik kölyköt sorsukra hagyják. Jelenleg az Adventure World azzal segíti az újonnan születő bocsok későbbi szaporítását, hogy a kölykök születésük után első évüket anyjukkal együtt töltik, így megtapasztalhatják az anyai szeretetet. Szintén hozzájárul az állatkert sikeréhez, hogy a pandáknak a természetes élőhelyükhöz nagyon hasonlító környezetet biztosítanak. Ezt segíti az, hogy Shirahama éghajlata hasonlít a pandák őshazájának klímájához, valamint az, hogy a környéken könnyen lehet jó minőségű bambuszhoz jutni, ami a pandák fő tápláléka.

Shirahamában a tavaly született Yuihin, Tokióban pedig az idén született Shan Shan hozza lázba a fekete-fehér medvék rajongóit. Bízunk benne, hogy a jövőben is sok aranyos pandabocs születik majd Japánban!

A cikkben a kínai nevű pandák esetében az írásjegyek japános kiejtését vettük alapul.

A cikk eredetileg a Mondo Magazin 2017/06. számában jelent meg. Hornos Dániel: A Japánban élő pandák kalandos története, in: Mondo Magazin, 2017/06, p. 40-41.

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A honlap további használatához, kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

Bezárás